Kompetencia-értékelés, Management audit

Vezetőként ön is találkozott már azzal a helyzettel, amikor azt érezte, hogy jó emberekkel dolgozik, de ez az eredményekben és a teljesítményben mégsem jelenik meg úgy, ahogy ön szeretné?
A kompetencia-értékelés és a Management audit célja, hogy az értékelésben résztvevő munkatársak és vezetők motiváltabbá és tudatosabbá váljanak. Feltérképezzük a meglévő tudást, a kompetenciákat és a fejlődési lehetőségeket, valamint közös munkával megtaláljuk azokat az elemeket, melyek erősítésével és fejlesztésével valóban hatékonyabbak és eredményesebbek lesznek.

Miért?

Mindannyian rendelkezünk rejtett tartalékokkal, amit előhozva és megfelelően használva többre vagyunk képesek. Mi ezt keressük!
Beazonosítjuk a vezetők és a munkatársak erősségeit, fejlesztendő kompetenciáit, motivációs hátterüket és egyéni céljaikat. A tapasztalat azt mutatja, hogy a tudás a legtöbbször ott van a szervezetben, „csupán” felszínre kell hozni.

Mi olyan környezetet és helyzetet teremtünk, amelyben a munkatársak őszintén elmondhatják egyéni ötleteiket, elképzeléseiket a vállalat, a szakterület, vagy a csapat működéséről. Ennek köszönhetően fantasztikus elképzelések, stratégiák és megoldások születnek. Az elhangzottakat összegyűjtjük, értékeljük, és kidolgozunk egy koncepciót, amit az ügyfeleinkkel közösen meg is valósítunk. Mert sokszor épp ez okozza a legnagyobb nehézséget, valódi akciótervvé alakítani a változás ötletét.

Amennyiben szükséges, javaslatot teszünk egy-egy szakterület átalakítására, vagy a feladat leosztások megváltoztatására. Az is előfordulhat, hogy egyes kollégák új lehetőségeket és felelősségeket kapnak, vagy akár átkerülnek egy másik területre. Sok esetben így oldódnak meg a régóta keresett és hiányzó pozíciók belülről.
A szervezeti szinten túl, egyéni fejlesztési programot is készítünk annak érdekében, hogy mindenki jobban tudjon teljesíteni, többre legyen képes és tervezni tudja a saját karrierútját és lehetőségeit.

Hogyan?

A vezetőkről és a munkatársakról teljes körű kompetencia felmérést készítünk, speciális interjútechnikával, személyiség, képesség és motivációs tesztekkel. Ezen túl egyéni és csoportos feladatok segítségével is mérjük a munkatársak, a csapatok egymáshoz való viszonyát, a bennük rejlő lehetőségeket, hogy minél teljesebb képet kapjunk a szervezetről.

Ennek köszönhetően világosan kirajzolódnak az erősségek és azok a területek ahol érdemes még fejlődni egyéni és szervezeti szinten egyaránt.
A résztvevők személyes visszajelzést kapnak az eredményekről, majd közösen határozzuk meg a személyre szabott fejlesztési tervet, konkrét lépésekkel, módszertani eszközökkel. Ez az egyéni fejlődés, megújulás alapja és mivel minden lépés azonnal alkalmazható, néhány hónapon belül már mérhető az eredmény.
A cél, hogy a munkatársak hatékonyabban menedzseljék a feladataikat, a célok megvalósítását, a csapatmunkát, vagy az emberi kapcsolataikat.

A management számára egyéni és szakterületi összefoglaló anyagokat készítünk az eredményekről, a lehetőségekről és a javaslatokról.
Tapasztalatunk szerint a kompetencia-értékelés kapcsán nyitottabbá és elkötelezettebbé válnak a kollégák, belső indítatássá válik a fejlődés és a megújulás.

szabo_anita
lehel_gabor_management_audit
sal_laszlo
iker_bernadett_management